|
7. Mi lett volna, ha...?
Bill arcán a mosoly minden egyes szekundummal szélesebb lett, és noha Tom szavai helyett csak halk duruzsolást hallottam, a kisebbik Kaulitzot látva bennem is új erőre kapott a remény. Tomnak mindig is jó ötletei voltak.
Körülbelül negyed órát beszélhettek, folyton egymás szavába vágva, majd Bill letette a telefont és megkönnyebbülten nézett maga elé. Míg ők telefonáltak, visszamentem a szobámba és befeküdtem az ágyamba. Rosszul voltam az elfogyasztott alkoholmennyiségtől; remekül látszódott, hogy nem vagyok az a szeszkedvelő fajta.
Félálomban voltam, amikor Bill bejött a szobámba, leült az ágyam szélére és szótlanul méregetett. Meg akartam neki mondani, hogy forduljon el, mert szörnyen nézhetek ki, de képtelen voltam kinyögni bármit is. Ő csak elmosolyodott, mintha tudná, mi jár a fejemben.
- Csak nem beboroztál? - kuncogott halkan, mire megmarkoltam a kispárnámat és felé lendítettem volna, erőhiány miatt azonban kudarcba fulladt a tervem.
- Miattad tettem. - néztem vádlón rá, de az él, amivel mondtam, időközben eltompult és kislányos nyavalygás lett belőle.
- Tudod, hogy nem bírod a piát. Mennyit ittál?
Nem fogta fel, mit mondtam? Miatta van az egész!
- Egy üveg, plusz, ami a másik alján volt. - fejemet a párnámba temettem, jelezve, hogy nem kívánom tovább folytatni a társalgást.
- Ne haragudj, nem akartam, hogy miattam stresszelj. - a mondat végét nem is értettem, annyira halkan fejezte be. Azon voltam inkább, hogy kibírjam újabb hányás nélkül, és hogy visszaaludjak - Bill viszont fura kis magánakcióba kezdett.
Lehúzta a takarót a derekamig, a trikómat feltolta a vállamig, majd átbújtatta a fejemen. Ha nem tudtam volna, hogy Bill az, már rég egy hatalmas pofon kíséretében rúgtam volna ki a lakásból. Közelebb fészkelte magát, aztán egyik ujját lassan végighúzta a gerincem vonalán. Az egész testemet elöntötte a libabőr, az arcom pedig olyan piros színben pompázott, mint a pipacs a mezőn. Szerencsére utóbbit Bill nem láthatta, de úgy gondolom, akkor sem zavartatta volna magát, ha észreveszi, hogy elpirultam.
Megropogtatta ujjait, amitől szintén egy újabb libabőr-hullám futott át rajtam, majd óvatosan masszírozni kezdte a hátamat. Várta a reakciómat, miközben remélte: nem ugrok fel és szaladok el, hanem mozdulatlanul kiélvezem a helyzetet. Nekem is a második verzió tetszett jobban, egyébként erőm se lett volna tiltakozni, és azt mondani: húzz el innen Bill, mert nem akarom kockára tenni az életemet pont miattad.
Csöndben maradtam, átadtam magam az élvezetnek, mialatt azon agyaltam, mit mondhatott Tom, amitől Bill visszanyerte a kedvét, és alattomos módon kinevetett, amiért többet ittam a kelleténél.
Régen szerettem Tomot, ha nem is annyira, mint az öccsét. Annyi jó ötlete volt, állandóan viccelődött, udvariasan viselkedett mindenkivel, a legmeredekebb helyzetekben is megőrizte a hidegvérét. És bármit megtett a családjáért. Noha gondolom, ez nem sokat változhatott fél év alatt, azonban a végzetes napon ő is bent ült a tárgyaló teremben, és látta szerencsétlen bénázásomat.
Bill annyira tökéletesen megtervezett mindent, az ülésrendet, dekorációt, a tárgyalás menetét, hogy Tomnak is fel kellett kötnie a nadrágját, hogy lépést tudjon tartani testvérével. A nagy napot megelőző héten több volt a konfliktus köztünk is, Bill kétszáz százalékos munkát követelt meg tőlem. Ez ment is, mert ugyanolyan maximalista vagyok, mint ő, ám a tárgyalás napjára kifáradtam, nem bírtam odafigyelni. Ez lett a vesztem.
Tom próbálta puhítani az öccsét, hiába. Amikor összepakoltam, Bill nem volt a cégnél, és nem azért, mert bunkó lenne. Ő nem szeret búcsúzkodni, és ha ehhez az kell, hogy távol maradjon, akkor meg is teszi. Neki így valószínűleg könnyebb volt, de a tényen, hogy egy nagyon jó asszisztenst - és barátot - dobott ki az ablakon, semmi nem változtat.
Az idősebbik Kaulitzal még hetekig beszélgettem, aztán már Tomnak sem volt annyi ideje, hogy rám is szánjon valamennyit. Vele nem voltam annyira jóban, mint Billel. Köztünk mindig ott lebegett egy láthatatlan, áttörhetetlen fal, amit a Billért való versengés épített, mi pedig nem gondoltuk, hogy valaha is szükségünk lenne a ledöntésére. Mindkettőnknek Bill jelentette a világot, görcsösen kapaszkodtunk belé, és ő is, én is magamnak akartam az egészet. Igazságosan osztozni rajta? Szóba sem jöhetett. Végül Tom kapott mindent, nekem pedig nem maradt semmim.
Már rég aludtam, mire Bill befejezte a masszőrködést. Egy puszit akart nyomni a csupasz hátamra, de a szája tovább időzött a bőrömön. Beszívta a gyümölcsös testápoló belőlem áradó illatát, miközben finoman végighúzta ujját az oldalamon. Annyira közel volt hozzám, mint azelőtt soha. Kivéve egyetlen egy alkalmat, de arra sosem szeretett gondolni, mert azóta valahányszor eszébe jutott, mindig egy kérdés jelent meg a fejében: mi lett volna, ha...?
Krémszínű falak, fekete bútorok. A bejárattal szemben kandalló, felette egy plazma televízió a falon. A polcokon könyvek, gyertyák, apró emléktárgyak. A dohányzó asztal üveglapján tervrajzok, ceruzák, két tálkában gumicukor és két pohár üdítő. Barbara a fekete bőrkanapén ült, és rám várt.
Egy mappával a kezemben tértem vissza, leültem mellé, s hosszas magyarázásba fogtam, ismertetve legújabb kollekciómat. Elsőként láthatta a ruhaterveket, még Tomnál is hamarabb. Annyira lelkes voltam, nem akartam megvárni, míg a bátyám hazaér, ezért az irodából egyenesen idehoztam. Tommal ellentétben az ő ideje annyi, mint a tenger, ráadásul én rendelkezem felette, így ezt a délutánt is munkaidőnek tudhatta be. Plusz fizetésért, természetesen.
Figyelmesen hallgatta végig az egyes darabokhoz fűződő történeteket, a legfőbb tudnivalókat: mikor lehetne elkezdeni a gyártást, milyen korosztálynak, milyen színekben, stb. Hogy ne unatkozzon, egy kis humort is vittem a beszélgetésbe, viccelődtem vele, ami persze megtette a hatását.
Miután kitárgyaltuk a ruhákat, más témára váltottunk. Remekül éreztem magam, és láttam, hogy Barbi is jól szórakozik. Szeretek gyönyörködni az arcában, a szép mosolyában. Amikor pedig nevet, szívből nevet. A szemei csillognak, az arca kipirul, és nincs férfi, aki ellent tudna neki állni. Nem is értem, Tom miért nem hajtott rá eddig... vagy tiszteletben tartja, hogy milyen fontos nekem Barbara?
A gondolatmenetemből egy hangos csattanás szakított ki. A földre szegeztem a tekintetemet, ahol darabokban hevert a kedvenc tálkám. Fogalmam se volt, hogy a fenébe került az oda, biztos levertem. Már megint túl sokáig kalandozott el a figyelmem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
