az utca kihalt. egy lány céltalanul bolyong a városban.a hideg szél bele-bele kap derékig érő barna hajába. senki sem tudja miért sétál egyedül. senki sem érti, senki sem szereti, senki sem keresi. zöldes kék szemei csillognak a holdfényben, és könnycseppek száradtak az arcára. a nadrágja kopott, cipőújének talpát, már szinte el is hagyta. vékonyka kardigánnal, takargatta törékeny testét. nem úgy néz ki mint aki jól lakott volna. az utca az otthona. és társa csak a magány. leül egy padra, és egy cetlit húz elő a zsebépöl. alaposan össze volt már gyűrve. egy vers van rajta, amit ő írt. szétnyitotta, majd elolvasta. könnybe lábadtak a szemei. minden este elolvasta, és megsíratna, hogy milyen nyomorult is az ő élete, és hogy miért is született meg egyáltalán, és egy ideje már miért nem várja a holnapokat.

a kitagadott angyal
mint kitagadott angyal,
kit senki sem keres,
egyedül élek,
céltalanul bolyongva.
a világ nem keres,
a menny még nem vár.
majd egyszer eljön az idő,
és lelkem a helyes útra tér.
a testem mint egy báb,
követi őt, és megy utána.
lelkem szárnyra kap,
és testem majd porba süpped el.
szabad leszek,
és nem gátol semmi.
mehetek arra amerre akarok.
tehetek bármit,
kivéve egyet,
már nem élhetek,
de kit érdekel??
eddig se érdekelt senkit,
hogy élek vagy sem.
halálom tán mégúgysem.
fentről szemlélem majd a világot,
és kitagadott angyalból,
egy emlék leszek.
egy elfeledett lány,
melynek élete szenvedés volt csupán,
de addig földi vagyok,
egy testbe zárt szabad lélek.
kitagadot angyal,
kinek társa a magány,
és megváltás számára a halál...

nem rímel, de ez őt nem zavarja. az élete ez a vers, és a vágyait mutatja. eldől a padon, és haja az arcába lóg. könnyei patakok ként folnyak le az arcán. csak fekszik ott, és sír. szíve még tiszta. még senkit sem szeretett, senkihez sem kötődött,csak élt. azt sem tudja mikor született, és hogy hány éves, még neve sincs talán. várja a halált. várja, hogy elhagyhassa ezt a testet. lehellete látszik, az éjszaka sötétjében. még soha sem mosolygott. és lehet hogy már nem is fog. egyre kevesebbet szuszog, talán már nincs is itt. már nem is szuszog. az idő telik, és a nap sugarai a szemébe sütnek, de ez őt nem zavarja. a kezének a szorításából, kiesik az a kis papír, amin a vers van. az erő teljesen elhagyta testét, és a lélek is. néhány ember megy el mellette. vagy megvetve néznek rá, vagy még a fejüket is elfordítják. egy fiú sétál el mellette, arcáról, sugárzik a boldogság. elsétál mellette, de belerug a kis papírba. felveszi, majd kibontja és elolvassa a rá írotakat. arcát a mosoly fokozatosan hagyja el. a vers végéhez érve megfordul, majd rápillant a lányra. odalép hozzá, és legugol mellé. a lány ezt fentről mind látja. nem érti a fiút. és a következő tetteit még úgysem. a fiú ovatosan elsimitja a tincseket a lány arcából, mintha attól félne, hogy felébreszti. a lány arcáról sugárzik a bánat. a fiú megbabonázva figyeli a lányt. észreveszi, hogy a lánymár nem lélegzik. még nézi egy darabig az arcát, majd megint előveszi a papírt, és beleolvas. megérti mostmár a verset. sajnálja, hogy nem ismerhette meg hamarabb,és azt is, hogy nem szerethette. a lány ezt mindet látja fentről, és nem érti ezt a fiút. de neki már mnden gondja megszűnt. megváltás neki a halál. a fiú, megijed magától. nem érti, hogy miért volt rá ekkora hatással ez a vers, miért sajnálja ennyire hogy nem ismerhete, és a következő testét még úgysem. odahajol a lányhoz és megpuszilja. nagyon megijed tőle, és nem érti miért tette. elhajol tőle. a lány fentről, mind ezt figyelemmel kiséri, és tenni akar valamit. tenni valamit, hogy megmutassa a fiúnak, hogy érezte, hogy szeretne vissza meni, de már nem tud. aztán hirtelen a teste elmosolyodik. a fiú nagyon medijed, és felpattan mellőle. későn ugyan, de a lány érezte, hogy szeretik, hogy valaki törödik vele, csak későn. első mosolyát is halála után eresztette el. túl későn jött rá milyen, ha valaki nem megvetéssel fordul felé, hanem kedveséggel. későn, sajnos túl későn...