Csönd van. Az egész város alszik. Nem is csoda fél 1 környékén, de egy házban még nem alszanak. Az egész lakásban ég a villany. Mindenhol a padlástól a pincéig, pedig, itt nem lakik senki, vagyis nappal senki. Az emberek csak elhagyott háznak becézgetik, pedig élnek itt. Éjszakánként egy fiú és egy lány alakot lehet látni. De senki sem láthatja, mert csak éjfél után jelennek meg, és már 4 előtt el is tűnnek. Senki sem tudja kik ők. Senki sem látta még őket. Minden nap eljönnek, és a házban vannak.
- Lisa?!- szólalt meg a fiú alak.
- Mond Adam!!- lépett hozzá a lány alak, név szerint Lisa.
- miért csak éjfél után lehetünk együtt??
- nem tudom.
- és miért csak 4-ig??
- azt sem tudom.
- és miért itt??
- mert itt nyugodtan együtt lehetünk. Senki sem zavar. És ha valaki meglátna minket, nem jöhetnénk vissza, és azt ugye te sem szeretnéd??- mondta a lány és közelebb lépett a fiúhoz.
- nem.- helyeselt a fiú, majd átfonta karjait a lányon, és megcsókolta.
- olyan keveset lehetünk együtt, pedig emlékszel?? Azért mentünk el, hogy mostantól örökké együtt lehessünk.
- igen emlékszem. De én sem értem. Kegyetlen ez a világ, és a túl világ is.- szomorodott el a fiú.
- az biztos. De legalább ennyit együtt lehetünk. Meg kell elégednünk ennyivel.- szomorodott el a lány is. Majd újra megcsókolták egymást. Telt az idő, és ők csak élvezték, hogy együtt lehetnek, majd az óra hajnali 3 óra 59 percet mutatott.
- mennünk kell. Még találkozunk. Este jövök!!- mondta a lány.
- én is!! Itt találkozunk.- mondta a fiú, majd az óra elütötte a négyet, és köddé váltak mindketten. A házban lecsukódtak a villanyok. A nap sugarai lassan előbújtak rejtekükből, majd az emberek szépen lassan ébredeztek. A ház üres volt. Senki sem tudta mi történik ott, minden este, miután mindenki elalszik, és már senki sem járja az utcákat. A nap hamar eltelt, a nap is lenyugodni tért, majd miután mindenki álomba szenderült, és az óra is elütötte az éjfélt, a házban kigyulladtak a fények, és megjelent a fiú. Úgy, mint tegnap, a semmiből előbukkant. Nem sokkal utána megjelent a lány is.
- már vártalak!!- lépett oda hozzá a fiú.
- mint látod, itt vagyok!!- mosolygott a lány. Csak nézték egymást. Azt hitték, ma megint együtt lehetnek, békésen, csak ketten. Hát tévedtek. Egy valaki még nem aludt. Egy férfi támolygott a házak mellett. Nem állt valami egyenesen, és mikor meglátta a fényeket a házban majd hátra esett. A kíváncsiság hajtotta őt, majd a ház felé vette az irányt. Kopogás nélkül nyitotta ki az ajtót, majd bepillantott. A fiú és a lány félve néztek egymásra. A férfi nagyon megijedt és hanyatt homlok menekült el felé.
- kellett neked annyit inni, már hallucinálsz is!!- mondogatta magának, majd eltűnt az éjszaka sötétjében.
- ez nem lehet igaz!!- dühöngött a fiú.
- hát akkor, viszlát!!- mondta keserűen a lány, majd eltűnt, és csak egy könnycsepp maradt belőle a padlón. Egy szív alakú könnycsepp.
- Viszlát!!- mondta a fiú, majd egy könnycseppet hátra hagyva ő is eltűnt. A másik könnycsepp közvetlenül a lányé mellé esett, és már egy milliméter hiányzott hogy elérje, de ekkor egy nagy dörrenés hallatszott, és a könnycseppek szétmállottak. Szerte széjjel. Az utolsó emlék, ami a lányból és a fiúból maradt, eltűnt. Úgy látszik, senki sem akarta hogy ők végre együtt lehessenek. A házban lecsukódtak a villanyok. Az idő telt, a nap felkelt, majd lenyugodott, az óra elütötte az éjfélt, de a ház üres maradt. Így teltek a napok, de a semmi sem történt. A két szerelmes már soha többet nem találkozott. Sem, az életben sem azon túl nem lehettek együtt. És már soha nem is lesznek.